EMLÉKTÁR

Siketek Sport Klubja

Rólunk

   A budapesti Siketek Sport Klubja (SSC) - amely az ország elsőként megalakult fogyatékossággal élők sportegyesülete - 2012-ben ünnepelte százéves jubileumát. Alapításakor elsőként a futball-csapat, majd sorban több más szakosztály jött létre, egyik fénykora az 1960-80-as évekre tehető, napjainkban 12 szakosztállyal működik. Sok sikeres sportolóra lehetünk büszkék és köreinkben tisztelhetjük a Nemzet Sportolója cím birtokosát, Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszezőt is.

  Az eltelt évszázad során a hallássérült sportolók számos különféle sportversenyen elért eredményének köszönhetően, sokszor egészen különleges kivitelezésű vagy nemes anyagból készült emléktárgy került az SSC birtokába. Az emléktárgyak típusai (serlegek, érmek, klubzászlók, fotók, oklevelek, stb.) és származásuk (felajánlás, hagyaték) változatosak. A  sikersportágaktól kezdve (pl. asztalitenisz, vizilabda) a legújabbakig (pl. futsal, floorball, curling), illetve a sportesemények (hazai és nemzetközi versenyek, siketlimpia), ahonnan a relikviák a gyűjteménybe kerültek, egyaránt többfélék. Az emléktárgyak jelenleg részben az Emszt Kálmánné Sportcsarnok egyik helyiségében vannak, részben a sportolók magángyűjteményében találhatók. 

  Az "SSC Emléktárral a jövőért" elnevezésű kezdeményezés a jelen honlap (virtuális kiállítás) létrehozásával méltó helyére kívánja emelni sportolóink példamutató és kimagasló eredményeit. A projekt célja a siketsport megbecsültségének és támogatottságának növelése, a sporttörténeti értékek megmentése, feldolgozása és bemutatása a hallássérült közönségnek, valamint a szélesebb társadalomnak. Fellendíti és megerősíti a generációk közötti párbeszédet, aktivizálja az utánpótlás korosztályt, a sportklub tagjait, a szimpatizánsokat és a támogatókat.

  A sportklub törekvéseit 2013-ban önerőből, majd 2015-ben a Norvég Civil Támogatási Alap pályázata révén kezdtük el megvalósítani, melyhez muzeológiai segítséget a Magyar Sportmúzeumtól kaptunk. Virtuális kiállítás, előadások, interaktív közösségi programok, médiamegjelenés segítenek aktivizálni a hallássérült fiatalokat, mert az idősebb sportolók jó példáján keresztül, a rengeteg emléktárgy rejtett titkainak újszerű megismerésével motivációt találnak arra, hogy ők is sikeres sportolóvá váljanak. 

   A tapasztalatok értékelése során elemezzük az eredményeket, kidolgozzuk az elképzelés módszertanát, amely hallássérültek esetében speciális megoldásokat is jelent az akadálymentesség jegyében. Ezzel biztatást, lendületet és támogatást szeretnénk nyújtani más, hasonló szervezetek számára is. Az önkéntesek körének kibővítésével és a gyűjtemény széles körű bemutatásával a halló közösségben is ismertebbé és elfogadottabbá válik a siketsport. A folyamat során támogatottságunk növekszik, a hallássérült közösség nyitottabbá, a halló társadalom pedig befogadóbbá válik, így kölcsönösen alakítják az integrációt és a pozitív tapasztalatok adakozóbbá, kezdeményezőbbé teszik az embereket.

Content